• BDSZ Mária-zarándoklat – Jásd, 2016

    2016. május 6. | Ajánló, Meghívók

    „Salve Regina Mater misericordiae!”

     

    MÁRIA-ZARÁNDOKLAT

    2016

    Jásd

     

    Az idén a hagyományos Mária-Zarándoklatot az ország egyik legrégebbi búcsújáróhelyén tartjuk meg Jásdon, szeptember harmadik hétvégéjén. Az Árpád korban, sőt már előtte is ismert imádságos hely aktualitását emeli az a tény is, hogy a XIII. századtól a török dúlásig ezen a helyen Szent Györgyről elnevezett Bencés Apátság működött.

    A falu közelében található a Mária zarándokhely – Szentkút – ahol a környékbeli hívek évente szeptember 12-én, Mária nevenapján gyűlnek össze legnagyobb számban. (Az interneten a kegyhely és a környék történetével kapcsolatos teljes körű információ, illetve kiváló fotófelvételek találhatók.)

     

    A tervezett program:

    Szombat (2016.09.17.)

     

    Érkezés, gyülekezés Jásdon a Vadvirág Vendégházban                                      10,00 – 11,00

    (A Vadvirág Vendégház a templom mellett vezető úton

    található, a templomból kb. 200 m-re)

     

    Kivonulás a Szentkúthoz                                                                                      11,00 – 11,30

    Szentmise a Szentkútnál                                                                                       11,30 – 12,30

    Keresztút a Szentkút mellett található Kálváriánál                                              13,00 – 14,00

    Ebéd a Vadvirág Vendégházban                                                                           14,30-tól

    (Menü: csontleves, jásdi malacsült burgonyával és párolt-káposztával)

    Borkóstoló (Balatonfelvidéki, alföldi diáktársak boraiból

    zirci apátsági sörök kóstolója)

    A késői ebéd után jó idő esetén megtekintjük a műemlékként

    helyreállított vízimalmot a falu határában.                                                            17 órától

     

    Vasárnap (2016.09.18.)

     

    Reggeli a Vendégházban                                                                                           8 órától

    Szentmise a jásdi templomban

    (Szent Benedek himnusz, Boldogasszony Anyánk)                                                10 óra

    Hazautazás

     

    Szállás lehetőséget a Vadvirág Vendégházban és annak szomszédságában lévő Szederfa Vendégházban tudunk biztosítani szerény költséggel, illetve a szombati ebéd költsége várhatóan 1.500 Ft/fő.

     

    A szálláshely foglalása érdekében, illetve az ebéd létszám miatt várom 2016. augusztus 15-ig a részvételi szándék jelzését az alábbi elérhetőségi lehetőségeken:

     

    jobbagy@jobbagy.t-online.hu, 76/495-440, 30/9 552 246

     

    Üdvözlettel és barátsággal:

     

    Dr. Jobbágy Lajos (Ph69)