• Elhunyt Placid atya

    2017. január 16. | Egyéb

     

    Olofsson Károly 1916. december 23-án született Rákosszentmihályon. Az elemi iskola után a budapesti Szent Benedek Bencés Gimnáziumban tanult. Az érettségi vizsgát 1933-ban, 16 évesen tette le, ezt követően lépett be a bencés rendbe. Pannonhalmán teológiát, a müncheni Lajos Miksa Egyetemen német nyelvet tanult, majd 1939-ben Budapesten magyar-német-bölcselet szakos tanári oklevelet és doktorátust szerzett. Ugyanebben az évben szentelték pappá.
    Szentelése után Győrszentivánba került káplánnak. 1941-től tizenegy hónapig tábori lelkészként szolgált a komáromi hadikórházban, ezután a rend soproni, pápai, majd budapesti gimnáziumában tanított.

    Mivel 1945 őszén részt vett a nemzetgyűlési választási küzdelmekben, a baloldali újságok sajtóhadjáratot indítottak ellene. Elöljárója, hogy elrejtse a támadások elől, Pannonhalmára helyezte, ott tartóztatta le 1946. június 5-én az Államvédelmi Hatóság. Az Andrássy út 60.-ban, ahol az éjszakai kihallgatások során egy nagyszabású koncepciós per megindításához szerettek volna vallomást kicsikarni belőle. Innen a Markó utcába vitték, majd – miután vallatói itt sem jártak sikerrel -, szovjet kihallgatók kezére adták. A szovjet katonai bíróság koholt vádak (terrorcselekmény) alapján 1946 szeptemberében a Szovjetunió munkatáboraiban letöltendő tíz évig tartó szabadságvesztésre ítélte.

    A Gulágra internálták, Moszkvától 900 kilométerre keletre, egy mordvinföldi táborba vitték. 1955 novemberében térhetett haza Magyarországra. Szabadulását követően sem papként, sem tanárként nem kapott működési engedélyt. Kezdetben fizikai munkás volt egy pesterzsébeti ládagyárban, majd tizenkét évig az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézetben dolgozott betegszállítóként, később mosodai munkásként, végül mosodavezetőként. 1969-től a Korányi-szanatórium mosodájának vezetésével bízták meg, innen ment nyugdíjba 1977-ben.

    Papi hivatását sokáig csak titokban gyakorolhatta. A hetvenes évek közepétől kisegítő lelkészként dolgozott a budai (Ciszterci) Szent Imre Plébánián.

    Placid atya a 100. születésnapjára 2016 decemberében megjelent életrajzi könyvben így vall életéről: “tudatában vagyok annak, hogy egyszerű, átlagos képességű ember vagyok, semmiféle különösebb fizikai vagy szellemi tehetségem nincsen. De az életem mindig többet kívánt tőlem, mint amire képes voltam”, és “a Jóisten mindig mellettem állt, s nem egyszer csodálatosan segített”.

    Placid atya sokszor idézett, a Gulág túlélésére rabtársaival együtt megfogalmazott négy szabálya a következő: “A szenvedést ne dramatizáljuk, mert attól gyengébbek leszünk”; “Vegyük észre az élet apró örömeit”; “Ne gondoljuk, hogy eleve különbek vagyunk másoknál, de adott helyzetben mutassuk meg, hogy így van”; és “Kapaszkodjunk Istenbe”, mert “az ő segítségével túlélünk minden földi poklot”.

    Placid atyát 1993-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjével tüntették ki. 2003-ban neki ítélték a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából adományozott Parma fidei – A hit pajzsa kitüntetést, 2005-ben Magyar Örökség, 2006-ban Pro Ecclesia Hungariae-díjjal ismerték el. 2010-ben vette át a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét, 2016. október 23-án pedig Magyar Becsület Rend kitüntetést kapott páratlanul hosszú és példaadó életútja elismeréseként, és azért a “reményt adó derűért”, amellyel megélte élethivatását a legembertelenebb körülmények között is.

    Placid atyát kívánsága szerint Pannonhalmán helyezzük végső nyugalomra.

    Requiescat in pace.

     

    forrás: http://bences.hu/