• MÁRIAZARÁNDOKLAT – Péliföldszentkereszt

    2012. július 11. | Egyéb

     

    Stabat Mater Dolorosa

    Iuxta crucem lacrimusa

     

    Kedves Régi és Új Zarándoktársaim !

    Az idei évben az előzetes tájékoztatásnak megfelelően Péliföldszentkereszten tartjuk szeptember harmadik hétvégéjén – Fájdalmas Szűzanya ünnepén – szeptember 15-én és 16-án Mária-zarándoklatunkat.

    A kis település a zarándokház, illetve a kegytemplom Nyergesújfalu felől Bajóton keresztül közelíthető meg a közlekedési tájékoztató táblák figyelembevételével. A programunk szerint 9,30 – 10,30 között lenne a találkozás, a gyülekezés. 11 órakor a Szent Kereszt ereklyéjét őrző templomban Várszegi Asztrik főapát úr mutat be szentmisét, aki részt vesz zarándoklatunkon.

    A szentmise után a zarándokházban ebédelünk, majd tájékoztatást kapunk a szaléziak itteni működéséről, a zarándokhely történetéről. Délután a szabadtéri kálvária stációi előtt a kialakult szokás, illetve hagyomány szerint keresztutat járunk, illetve megtekintjük a kolostortól mintegy 600 m-re az országos kéktúra vonalán található Lourdes-i barlangot.

    Ezt követően – jó idő esetén – könnyed túrát tehetünk a közeli hegytetőre, ahonnan csodálatos kilátás nyílik a Dunakanyarra, illetve Esztergomra. Ezzel a közös program véget érhet, azonban maradhatunk vasárnapra is, amikor is részt vehetünk a 10 órakor kezdődő ünnepi szentmisén, majd ezt követően utazhatnánk haza.

    Az étkezési létszám, illetve a szálláshelyek száma miatt kérlek benneteket, hogy mihamarabb, de legkésőbb augusztus 20-ig jelezzétek részvételi szándékotokat, illetve azt, hogy milyen időtartamban, milyen létszámmal vesztek részt a zarándoklaton.

     

    Dr. Jobbágy Lajos Ph 69

    e-mail: jobbagy@jobbagy.axelero.net

    Tel: 76/495-440, 30/9 552 246